Nekünk fontos az éleslátás!

Blog

A GIA Form nemcsak a professzionális munkát és a dolgozók szakmai továbbképzését tartja nagyon fontosnak, hanem egészségük megőrzését is. A cégnél dolgozó szakemberek napi szinten végeznek olyan munkafolyamatokat, amelyek igénybe veszik szellemi és testi fizikumukat egyaránt. A koncentráció jelentősen javítható a látásélesség megfelelő korrigálásával. A szem az egyik legfontosabb érzékszervünk, melynek hibás fénytörése a megfelelő korrekció hiányában kedvezőtlenül befolyásolhatja a teljesítőképességet.

A Látás hete

Munkavédelmi jogszabály írja elő, hogy a munkáltatónak biztosítani kell a munka elvégzéséhez szükséges védőszemüveget, illetve lehetősége van támogatni az éleslátást biztosító munkavédelmi szemüveget.

Ezért a GIA Form vezetősége vállalati szemészeti szűrővizsgálatot szervezett, melyet dolgozói számára ingyenesen biztosított.  Ezzel a Vision@Work csapatát bízta meg.  Akik a Látás hetének keretén belül, helyszínre kitelepülve, minden egyes munkavállalót professzionális szemészeti szakvizsgálatban részesítettek, figyelembe véve az egyéni munkakörülményeket és igényeket. A munkavállalók a vizsgálati eredmények alapján elkészült, a szükséges korrekcióval ellátott munkaszemüvegeket szintén a helyszínen, munkahelyükön vehették át.

A GIA Form kötelességének tartja,

hogy az ilyen fajta felelősségvállalásnak is eleget tudjon tenni.

A munkáltató az alábbi munkaszemüveg típusokat biztosíthatja

Munkavédelmi szemüveg a fizikai sérülések ellen

Vannak olyan munkakörök és hozzájuk tartozó speciális körülmények, melyek egyértelműen az ipari munkavédelmi szemüveg használatát igénylik. Hiszen számos olyan munkakör létezik, amely a szem fizikai védelmének hiányban komoly veszélyt is jelenthet a dolgozó látására. A GIA Form gyárban ilyen például a köszörülés, a CNC forgácsolás, melyek esetében a folyamat közben keletkező és felcsapó szikráktól, illetve a kipattanó forgácstól csak munkavédelmi szemüveg tudja megóvni a dolgozó szeme világát. A minőségi munkavédelmi szemüvegek rendelhetők egyénre szabottan, a szükséges dioptriás korrekcióval ellátva, és jelentősen könnyítik az adott dolgozó munkáját, segítik éleslátását és komfortérzetét.

Az ilyen és ehhez hasonló munkaköröknél az ipari védő- és munkaszemüvegek többféle változatban is igényelhetők, amelyek biztosítása a munkáltató számára adó és járulékmentes.

Védőszemüveg a monitor előtti munkavégzéshez

Azoknak a dolgozóknak, akik a számítógép előtt végzik mindennapi munkájukat, de legalább 4 órát töltenek a monitor előtt, mindenképpen szükségük van az adott távolságban éleslátást biztosító, megfelelő korrekcióval és szűrőréteggel ellátott szemüvegre, melynek feltételeit  EÜM rendelet szabályozza.

 A régebbi számítógép képernyők által kibocsátott káros rezgéseket, a mai modern monitorok LCD kijelzőjének káros kék-fény sugárzása követi. Mely kedvezőtlenül befolyásolja a melatonin szintet, ami megzavarhatja a nappal- éjszaka ritmusunkat, ezáltal általános jó közérzetünket. Hosszútávon növelheti a makula degeneráció kialakulásának kockázatát is, ami a szem fényérzékelő idegsejtjeinek azon a ponton elhelyezkedő csoportjának károsodását jelenti, melyek a centrális éles  és színlátásért felelősek.   

 Ezért a Látás hetének keretében végzett szemészeti szűrővizsgálaton a GIA Form irodai munkatársai is részt vettek,  és kaptak a monitor előtti munkavégzéshez szükséges szemüveget.

Ahol elengedhetetlen az éleslátás

Azoknál a munkaköröknél és folyamatoknál, ahol cégünk kiváló gyártási minőségének fenntartása érdekében a tökéletes éleslátás elengedhetetlen, ott lehetőség van, és természetesen érdemes is biztosítani szemüveget. Azokban az esetekben,  amikor  szemészeti szakvizsgálat eredményével igazoltan a megfelelő látáséllesség az adott munkafolyamatban csak korrekciós szemüveg viselésével érhető el, elengedhetetlennek tartjuk a dioptriás munkaszemüveg viselését. Ebbe a csoportba tartoznak a minőségellenőrök és  operátorok, akik az apró, műanyag alkatrészeket válogatják és pakolják, csomagolják össze a GIA Form üzemében. Ezen nagyon sok múlik, elvégre, ha a látásuk nem tökéletes, akkor nem veszik észre a hibás, sérült és selejtes darabokat.

 A vizsgálat után több dolgozó is új, professzionális szemüveget kapott,

melynek megvételét a GIA Form 40 000 Ft-tal támogatta.

 

A szemüvegek megérkezése óta eltelt néhány hónapban, a dolgozók éleslátásának köszönhetően kijelenthető, hogy a munka minősége javult, hatékonyabb lett.

A termékminőségével kapcsolatos reklamációk a harmadára csökkentek.

A munkavállalók elégedettsége nőtt.

Minőség, éleslátás, GIA Form!