“Így lettem lézerhegesztő"

Blog

Interjú Fésüs Gergővel, a GIA Form Kft. fiatal kollégájával, aki nyári diákmunkásként kezdett a gyárban és innen lépett egyre fentebb azon a bizonyos ranglétrán

 Kezdjük az elején, hogy kezdődött a történeted a GIA Formnál?

Nyolc évvel ezelőtt, tizennyolc évesen kerültem a gyárba, mint diákmunkás. Ezek alatt a nyári hónapok alatt - több másik diákhoz hasonlóan - az eszközválogatás és szortírozás, valamint a csomagolás munkafolyamatát végeztem és természetesen izgalommal figyeltem egy ilyen nagy gyár mindennapi működését. Év végén érettségivel a nyakamban ott álltam és fogalmam sem volt, milyen irányba kellene tovább mennem.

Honnan jött az ötlet, hogy a GIA Formnál maradsz, hogy itt tanulod ki a szakmát?

Mivel bizonytalan voltam, merre kellene tovább tanulnom vagy képeznem magam, Gaszt Attila, a cég vezetőjének tanácsát kértem. Ezért leültünk egy baráti, bizalmi beszélgetésre. A GIA  Form már a nyári munka alatt is olyan volt számomra, mint egy jó mentor, Attila is éppen így mutatott nekem irányt, látott el tanácsokkal. Ezért jelentkeztem a százhalombattai Széchenyi István Szakgimnáziumba gépészeti technikumra. Aztán  egy év technikusi év után magántanuló lettem, hogy a gyakorlati részét már teljes egészében a GIA Formban sajátítsam el.

Hogy-hogy nem maradtál az iskolában, a képzésen, ott nem volt gyakorlati része az oktatásnak?

Sajnos most már minden képzés, minden szak egyre inkább elméleti síkon zajlik. Számos barátom is, ahogy én is, azzal szembesült, hogy az elméleti részt leadják a tanórákon, de nagyon kevés lehetőség van arra, hogy a gyakorlatban is tudást és tapasztalatot szerezzen egy szakember. Ezért tűnt helyes lépésnek, hogy magántanuló legyek és ekkor már rendes állásban, napi nyolc órában elkezdtem dolgozni a GIA Form gyárában, mint szerszámkarbantartó. De már az elején tudtam, hogy a gyárban olyan dolgokat tanulhatok majd meg, amiről lemaradtam volna, ha még egy évet az iskolapadban maradok.

És milyen lépcsőfok következett ezután? Gondolom, nem egyből a lézerhegesztés?

Természetesen nem, összesen három éven át voltam szerszámkarbantartó, ahol az alapokat volt alkalmam megtanulni ehhez a szakmához. Majd ezután előléptettek és szerszámkészítő lettem. Amit nagyon lényeges hangsúlyozni, hogy a szerszámgyártás, mint pozíció mindenképpen megelőzi a lézerhegesztést, nem lehet az ember csak úgy egyből, a semmiből lézerhegesztő. Hiszen ahhoz, hogy tudja, mit és hogyan kell meghegesztenie ezzel az innovatív, speciális eljárással, ahhoz a szerszámokat és eszközöket úgy kell ismernie, mint a tenyerét. De még ez sem elég! Hiszen a “kiképzésben”, aminek a végén szakmailag felkészült lézerhegesztő lesz az ember, nagyon fontos, hogy a karbantartási és gyártási munkafolyamatokat is teljes egészében kitanulja. Ugyanis csak így fogja megismerni kívülről-belülről ezeket a szerszámokat, ahogyan azt is tudni fogja, hogy pontosan hol kell majd a lézerhegesztéssel eszközölt, miniatűr javítást elvégeznie. Illetve azzal is tisztában lesz, hogy ha elront egy ilyen javítást, akkor annak milyen következményei lehetnek a többi munkafolyamatra a gyárban, vagyis a többi kolléga munkájára. A jó szerszámkarbantartóból válhat csak szerszámkészítő, és a kiváló szerszámkészítő lehet csak lézerhegesztő. A GIA Form egyébként ezzel is az élvonalban jár az iparban, hiszen órákat vagy akár napokat is tud azzal spórolni, hogy saját lézerhegesztő géppel rendelkezik és kinevelt magának egy saját lézerhegesztő szakembert is.

Ha jól értem, akkor ehhez tehetségre van azért szükség?

Nem feltétlenül csak tehetségre, hanem elhivatottságra és egy alapfokú affinitásra is természetesen. Amint Gaszt Attilával átbeszéltük - még a pályám kezdete előtt -, hogy merre lehetne elindulni az élet nagybetűs útján, szinte azonnal azt éreztem, hogy itt, a GIA Formnál leszek a legjobb helyen. A szerszámkarbantartó és szerszámkészítő munkakör után már csak egy kis lépés volt a lézerhegesztés kitanulása. De nem lett volna az, ha az előtte lévő években a tudást nem úgy szívom magamba, mint egy szivacs és nem lett volna ilyen szuper munkahelyi közeg és fantasztikus kollégák mögöttem. Minden egyes munkafolyamat kitanulása során professzionális szakemberektől tanulhattam és leshettem el a szakma csínját-bínját.

 

Ma már, amikor én tanítok be egy új szerszámgyártó kollégát lézerhegesztésre, akkor igyekszem neki is ezt a tudást átadni és folytatni a hagyományt.

Hálás vagyok a GIA Formnak, hogy nemcsak a szakmai fejlődésemet tették lehetővé, hanem segítettek, hogy megtaláljam a helyem a világban.